2 hét majdnem folyamatos utazás után a szervezetem igényelt már magának egy kisebb pihenőidőt. Szerencsémre a vonat ablakán keresztül észrevettem egy kis városkát La Speiza és Genova között. A neve Monterosso és alig 200 lélek lakja, tengerpartján csupán a hullámok zúgása ver kisebb zajt a környéken.
Később megtudtam, hogy Monterosso nem egy, hanem kettő községet foglal magába, mindkettő ugyanúgy a tengerpart szélén haladó hegyek völgyében fekszik, közvetlenül a parton, s alagutak kötik össze a két területet.
A vasút elég messze van a házaktól, hogy zaja ne keltsen frusztrációt, de megfelelő távolságra a kényelmes üdüléshez.
Nyáron valószínűleg ide is befolyik a turistatömeg (itt a több ezer helyett több száz értendő), s kiszorítja a csenedes nyugalmat, ami az adottságokat tekintve nem is meglepő.
Az Appenninek (hegység) elszigetelik az ott pihenőket a világ gondjaitól, egyben kiváló kirándulási lehetőséget nyújtanak, például tanösvények kialakítására is. Egzotikus növények nyernek életteret a kolostor falain belül is. A világörökségi listára is felkerült ez a barátságos kis falucska, részben a festői tájnak, másrészben pedig az ember és természet harmonikus együttélésének szimbólumaként.
Történelmileg háborúk és híres legendák nem jutottak a fülembe a helyről, de maga a község kora eleve tiszteletre méltóvá teszi magát a másfél évezredes (a helyiek szerint több) alapításával. Az évszázadok során őrtorony és kolostor is helyet kapott, mik a szerény település szerény büszkesége, oldalán a tenger felé néző 14 m magas Neptun szoborral.
A lakosság száma és mérete nem a kalandor utazók paradicsomává teszi, ám pihenőhelyként az egyik legjobb nekik és bárki másnak is. A fent felsoroltak 1 hétre elegendő programot biztosan kínálnak, én csak addig tudtam pihenni amíg az időjárás engedte.
Érkezésemkor évszakot tekintve kifejezetten kellemes időben volt részem. A tengervíz hőmérséklete a nyaraláskor megszokotthoz képest kissé hidegebb volt, így is finom fürdővel lehet tölteni az időt.
2-3 napig pihenéssel, sziklamászással, kirándulással és minden egyébbel mulasztottam az időt, s egyéb programokkal, amit vakáción szoktunk csinálni, azzal a kivétellel, hogy apartman helyett én egy bokorban aludtam a szabad ég alatt.
Harmadnap viszont erős záporok öntözték meg a földet, ami továbbindulásra késztetett. Amikor épp nem esett meglátogattam még egy-két kisebb várost Genováig, de tekintve, hogy ezek a látogatások pár óránál nem tettek ki többet, nincs mit mesélnem róluk s képeknél többel nem szolgálhatok.
Sajnos Genovában is akadályozott az erős eső, de a hely történelmi szerepét tekintve mindenképpen meg akartam nézni magamnak.
A körülbelül 2500 éves település, főként a kikötőjéről híres (a Földközi tenger második legnagyobb kikötője), amit a görögök alapítottak, karthagóiak leromboltak, rómaiak felépítettek, és az évszázadok során megfordultak itt az arabok a hunok, a gótok, a franciák és más népek. Városállamként is nagy sikerei voltak, de az olasz egyesítés is innen indult a XIX. században.
Itt született Kolumbusz Kristóf és itt található a ma még működő legidősebb világítótorony a világon.
Sajnos az emberi szükségletek és az említett rossz idő elvonták figyelmemet a város dicsőségeiről, és ezek leküzdése lett a programom. Ettől persze nem marasztalt el, hogy csodálhassam az építészek remek munkáját. Elképzelni is rossz milyen nehezen vésték ki a sziklákat és építettek többszintes házakat azok teraszaira.
Persze az olaszok szeretnek sikátorokba mászkálni, ami mindig egy kis izgalommal tölt el engem is.
Az építészet tanulmányozása közben igyekeztem valami ételt is szerezni magamnak, mert kezdtem kifogyni a pénzemből. Az utcák tele vannak narancsfákkal, s finomnak tűnő terméseik szabadon kínálják magukat, de azokból nem szabad enni, mert vadnarancsok.
Vasárnap volt, ezért a boltok zárva voltak és egy piacot kerestem, de ha volt is, azt elmosta az eső. Sok kilométer után, sikerült találnom egy éjjel- nappalit, ami nyitva van a 7. napon is. Persze ez jóval drágább mint más szupermarket, de más választásom akkor csak az éhezés volt, amit sose kíván az ember. Körülbelül 20 perce mászkáltam fel-alá a boltban és nézegettem az árakat szörnyülködve, mire az üzlet fiatal vezetője odajött hozzám gyanakvó tekintettel s megkérdezte: -Segíthetek?- Elmondtam neki, hogy éhes vagyok, de túl drágák nekem itt az ételek és nem találtam más boltot sehol. Ő is kedvesen elkezdett kíváncsiskodni én pedig illendően válaszoltam is, honnan és hogyan jöttem illetve hova tartok és miért csinálom. A mondandóm végére a gyanakvó tekintet elismerő és tiszteletet adóvá változott, majd megígérte, bármit veszek nála (élelmiszert) féláron nekem adja és így is tett.
Már csak szállást kellett találnom éjszakára, mert se parkot nem láttam ahova sátrat verhetnék az eső ellen, se olyan fedett helyet ahol biztonságba tudtam a holmimat amíg alszok. Egy ismerős tanácsára szeretetszolgálatokat kerestem, de a megadott címeken csak egykori nyoma maradt ezeknek.
Éhesen, fázva, elázva és szerelmi bánat nyomása alatt visszamentem a vasútállomásra átvészelni az éjszakát. A hajléktalanok is oda húzódtak be, ami számomra azt jelenti ez volt a legbölcsebb döntés. Székben ülve, fejemet a táskámra hajtva aludtam, de éjjel 1 óra körül két rendőr ébresztett fel egyesével mindenkit. Hozzám érkezve az igazolvány nélküli igazoltatást mutatták be és közölték, hogy nem lehet vonatjegy nélkül itt lenni. El is kezdtem öltözködni, hogy legrosszabb esetben a wc-re megyek aludni, de a komoly fapofa mögül elvigyorogták magukat, majd visszaültettek, hogy csak vicceltek és aludjak jól… A véleménynyilvánítást meghagyom, nektek róluk.
Másnap a kikötőben próbáltam kamiont fogni egyenesen Spanyolországba, sikertelenül. Így nyertem egy visszautat a vasútállomásra, hogy továbbmenjek Ventimigliába…
A második rész hamarosan érkezik az egyik kedvenc helyemmel, ahol kis híján hazafordultam.
Kezdőlap 